
Rejtő Jenő a magánéletben nem volt túlságosan szórakoztató ember, bár meglepőnek meglepő volt. Kétszer nősült, de nem lehet tudni, hogy vajon a gépírónői voltak-e másodállásban a feleségei vagy inkább a feleségei voltak mellesleg a gépírónői is. Sok nélkülözés, külföldi csavargás után 1932-ben sikerült bemutatnia első színpadi művét. Ez meghozta számára a sikert és némi pénzt is. Egyre több írást rendeltek tőle, így megengedhette magának az állandó asszisztenciát. Egy éjjel telefonon felhívta Heltai Jenő és Kassák Lajos gépírónőjét, Boros Rózsikát, s közölte vele, hogy hajnali 3 órakor a nő lakására megy, mert diktálni szeretne. Felment a hölgy Dob utcai albérletébe, ahol beavatta különös munkamódszerébe. Közölte Rózsikával, hogy mindig estélyi ruhában, kirúzsozva, elegánsan gépeljen, és soha ne nevessen a leírt poénokon. A gépírónőnek mindvégig komoly arccal kellett dolgoznia. Rejtő szédületes tempóban diktált, közben egymás után szívta a cigarettákat, itta a kávékat és szedte a serkentő tablettákat. Miután néhány hónap alatt az éjszakai órákban lediktált pár regényt és színdarabot, közölte a gépírónővel, hogy elégedett a munkájával, egyúttal megkérte a kezét. Rózsika sok meglepőt látott már életében, például Kassák verseket, úgyhogy igent mondott. Szórakozni, társaságba ritkán jártak közösen, Rejtő sem a Japán kávéházba, sem a kevésbé előkelő kiskocsmákba nem vitte magával feleségét. Ha volt pénze, éjszakákon át kártyázott és ivott, ilyenkor kisebb vagyonokat játszott el. Akárcsak regényhősei, ő is többször keveredett verekedésekbe. Profi birkózó és bokszoló volt, rendszerint megvárta, ha nőket vagy vékonydongájú férfiakat ér sérelem, majd a bántalmazó féllel „lejátszotta a meccset”. Kalandjaiból délben ért haza, kialudta magát, és éjjel már új regényt diktált a friss élményekből. A fotó 1935 körül egy strandlátogatás alkalmával készült róla, Rózsikáról és barátaikról. Több közös képet nem ismerünk. Néhány év múlva elváltak, Rejtő 1937-ben újra nősült, és innentől kezdve már a második feleségének diktált.
Érdemes elolvasni Rejtő életéről még a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című könyvét.
-
couleurlocale reblogged this from apanetezik
-
bazdmeghuszar reblogged this from egyedieset
-
thomasmelia liked this
-
krulos reblogged this from theycalledhimsanyi and added:
ilyen ember százévente egyszer, ha születik
-
krulos liked this
-
sistertweet liked this
-
masitry liked this
-
theycalledhimsanyi reblogged this from sronti
-
begri liked this
-
moncsak reblogged this from kgyst
-
es-vegul-tenmagad liked this
-
nihil-est liked this
-
sronti reblogged this from kgyst and added:
Érdemes elolvasni...életéről még...Megyek Párizsba,
-
exterke11 liked this
-
designometer liked this
-
eugeniovonsavoy liked this
-
egyszavak liked this
-
fatbubu liked this
-
tictacfan liked this
-
sasamadar liked this
-
coolasfck liked this
-
remlato liked this
-
beautyfetishist liked this
-
ribizli liked this
-
jesuiscontentducontent reblogged this from apanetezik
-
felvidek liked this
-
apanetezik reblogged this from sporttars and added:
Az eredeti poszthoz már be is linkeltem őt, mint forrást :) Remek írások!
-
vampirpillango liked this
-
sporttars reblogged this from apanetezik and added:
Nyáry Krisztián írta (korábbi évfolyamtársunk Pécsről), nagyszerű sorozatot csinál a facebookon a magyar irodalom...
-
borekdothu liked this
-
sporttars liked this
-
kgyst reblogged this from kavics and added:
Rejtő Jenő a magánéletben nem volt túlságosan szórakoztató ember, bár meglepőnek meglepő volt. Kétszer nősült, de nem...
-
acsakramentumat liked this
-
farenheit451 liked this
-
kislebowszky liked this
-
tinemezeketarobotokatkeresitek liked this
-
ugysenezem liked this
-
worstcase liked this
-
istenallatkertje liked this
-
kavics reblogged this from apanetezik
-
gombrago liked this
-
herizonford liked this
-
lazacz liked this
-
egyedieset reblogged this from apanetezik and added:
verseket…” - saját...smittpaliztad, jár...buksisimogatás!
-
adam-strange said:
az ilyen posztokat nagyon szeretem!
-
adam-strange liked this
-
pgworks liked this
-
pgworks reblogged this from apanetezik
-
orsolyka liked this
-
ritmikuscsimpifon liked this
- Show more notes