Akkora koncerten voltam, hogy el sem hiszem
Vágtázó Csodaszarvasra vetődtem mintegy véletlenül, mert a Dürerben 200 forint volt a belépő, és már annyian mondták, annyi különböző ízlésű ember, hogy Dr.(!) Grandpierret színpadon látni kell, és annyiszor hagytam már ki hogy a józan hónapom ellenére végre elmentem. Lehet, hogy a későbbiekben említettekben szerepe lehet a józanságomnak is, nem tudom, sok koncerten voltam, szerintem ezer fölöttin, pár száz zenekarén, több munkám is kötődött hozzá, meg szerettem is, bár mostanában ritkán járok) már józanul, és nem józanul, eddig ilyen nem volt. Sokféleképpen meg lehet magyarázni, de a lényeg, hogy azon vettem észre magam, hogy a tömeg elején tombolok már másfél (?) órája, ugrálok, pogózok, és minden szám után össze akarok esni, és minden következő szám közepére már megint ugrálok.
Persze, közben volt amikor hallottam, hogy itt csúszik, ott hamis, de még a legrosszabb pillanatban is tudtam, hogy bármikor elkaphatják az összhangot, és akkor valami óriási dolog jön.
Az a szomorú, hogy tudom, hogy ez a zenekar (főleg pedig az elődje a VHK) sokkal jobb is volt már, erre a koncertre valószínűleg emlékezni se fognak egy hónap múlva. Muszáj lesz elkapni egy szabadtéri koncertjüket a nyáron.
