Másrészt rendkívül látványos volt az is, hogy a felvonulók döntő többsége az 50 év körüli vagy annál idősebb korosztályból került ki. Ők azok, akiktől nem vettek el magánnyugdíj-megtakarítást, akik között alig van devizahiteles, és akiket ráadásul a kormány kifejezetten támogatni is próbált. Olyan intézkedésekkel, mint az egyszeri 8%-os nyugdíjkiegészítés vagy a védett kor intézményének bevezetése. Arról már nem is beszélve, hogy szocializációjuknál fogva közülük kerül ki a királyi rádió és televízió nézőinek többsége.
A Véleményvezér állításával szemben nem az 50+ korosztály adja a Fidesz bázisát, ebben a körben az MSZP versenyben van a kormánypárttal, a Szonda szerint népszerűbb is nála.
Ezért aztán a kormányoldal még inkább harcolni fog értük. Ahogy Gyurcsány Ferenc is a lemondása pillanatáig küzdött a tizenharmadik havi nyugdíjért, Orbán Viktor is olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy korábbi politikáját folytatva továbbra is elsősorban az 50 alatti generációkat kell majd sarcolnia, hogy az idősebbek, leghűségesebb törzsszavazói kevésbé járjanak rosszul.
A kormány adópolitikájának egyértelmű nyertesei az átlagosnál magasabb jövedelmű aktívak, különösen a többgyermekes harmincasok és negyvenesek.
aktív, többgyermekű negyvenesként ezt cáfolnám
A kormány adópolitikájának egyértelmű nyertesei az átlagosnál magasabb jövedelmű aktívak, különösen a többgyermekes harmincasok és negyvenesek - ezt írtam.
átlagosnál magasabb jövedelmű aktív, többgyermekes negyvenes vállalkozóként ezt cáfolnám
így ok?:)
Találat.
(via szokjatoklemind)
-
abgrunde liked this
-
kilgoretrout42 liked this
-
sronti reblogged this from szokjatoklemind
-
paplanalatt liked this
-
begri liked this
-
nulldisco reblogged this from galaxisriporter and added:
Van szavazó, meg...lelkes támogató / aktivista. Ha jól látom
-
eznemlajos liked this
-
szokjatoklemind reblogged this from egyszavak
-
egyszavak reblogged this from galaxisriporter and added:
átlagosnál magasabb jövedelmű aktív, többgyermekes negyvenes vállalkozóként ezt cáfolnám így ok?:)
-
emistom liked this
-
galaxisriporter reblogged this from egyszavak and added:
A kormány adópolitikájának egyértelmű nyertesei az átlagosnál magasabb jövedelmű aktívak, különösen a többgyermekes...
-
egyszavak reblogged this from galaxisriporter and added:
aktív, többgyermekű negyvenesként ezt cáfolnám
-
galaxisriporter posted this